Az én harcom , magammal

Küzdelem a kilókkal, az örök fogyókúrázó harca, aki mindent kipróbált. Önhányatástól az illegális fogyasztószerig. Most megint nagyon elszánt vagyok, tarts velem megosztom veled a küzdelmemet.

Legfrissebb bejegyzések
Feedek
Megosztás
Címkefelhő

2013 Az erő és akarat éve!

0

BUÉK ! és Jövőre is olvassatok !

0

Sibutramine, Slim Trim, reductil , stb....

0

Egy érdekes cikk: mi az eredeti???

Az első generikus fogyasztószer Magyarországon

Az elhízásról

Az elhízás a civilizált világ egyik legnagyobb egészségügyi veszélytényezője, ugyanis a nem inzulin-függő cukorbetegség és számos szív-érrendszeri betegség kiemelkedő kockázati tényezőjévé vált az utóbbi időben. Kialakulásának hátterében genetikai, környezeti és pszichológiai faktorok kombinációja áll. Evolúciós csapdának is nevezhetjük, mert az emberiség fejlődésének korábbi szakaszában a jó táplálékfelvételt, kalóriatárolást és takarékos energiafelhasználást kódoló genetika biztosította a jobb túlélési esélyeket. Idővel a civilizáció fizikailag megkönnyítette a táplálékszerzést, ugyanakkor az életvitelt mozgásszegénnyé tette, emiatt nő rohamosan a túlsúlyos emberek száma.
Generikus gyógyszerek
Miután egy gyógyszergyár kifejleszt egy új hatóanyagot, és forgalomba hozza az új készítményét, ezt a hatóanyagot évekig szabadalom védi, vagyis más cégek nem hozhatnak forgalomba ugyanazt a hatóanyagot tartalmazó gyógyszert. Ezeket az "eredeti" gyógyszereket nevezzük originálisnak. A szabadalom lejárta után a más cégek által forgalmazott ugyanazon hatóanyag tartalmú gyógyszerek annak a szernek a generikumai. Az originális és a generikus gyógyszerek nem teljesen azonosak, mert csak a hatóanyag azonos, a segédanyagok eltérhetnek. A segédanyagok befolyásolják a gyógyszer felszívódásának sebességét, és a vérben mérhető maximális gyógyszerszintet, ebből adódnak az eltérések. A hatóságok 20% eltérést engedélyeznek az originális és generikus gyógyszerek felszívódási sebessége és maximális vérszintje között. A generikus gyógyszerek hatása így kis mértékben eltérhet az originálistól, de ez pozitív irányba is lehetséges. Előfordulhat, hogy valaki jobban reagál az originális vagy a generikus gyógyszerre, ez mindenkinél egyedi érzékenység függvénye, de a legtöbb esetben nem érezhető a különbség.
A generikumok minden esetben olcsóbbak az originális szertől. Ez nem a rosszabb minőség miatt van, hiszen ugyanazok a szabályok vonatkoznak a gyártásra, mint az originális esetén. Az árkülönbség abból adódik, hogy az originális gyógyszer árába be van építve a kutatás, a fejlesztés és a marketing költség is. A generikusnál viszont minimálisak ezek a költségek, ezért tudják olcsóbban adni. Összegezve az eddigieket, a generikus gyógyszerektől nem kell félni, hiszen ugyanolyan hatékonysággal képesek betegségünket gyógyítani, viszont jóval olcsóbban kaphatjuk meg ezeket a szereket, például a szibutramint.
http://www.hazipatika.com/taplalkozas/fogyokura/cikkek/az_elso_generikus_fogyasztoszer_magyarorszagon/20090130130819

2013-as újévi fogadalom: lefogyok!

0

Mostanra mindenkinek megvan az újévi fogadalma?

Nekünk biztosan az lesz , lefogyok!

És  le is lehet, igen mindenki meg tudja csinálni!

Új év, új élet!  Új testben!

Nem szégyen segítséggel lefogyni, én bánok nagyon sok évet amit egy általam gyűlőlt testeben éltem, takargatva. És tudjátok mit, most sem elég, szokni kell az új testet, és vigyázni rá. Kontroll alatt élni ha már elértük a céljainkat, mert nálam + 1 kilót mutat a mérleg és kitör a frász.... Nem soha többé nem leszek kövér!

És akiben csak most ogalmazódik meg, hogy változtatni akar nem habozzon! Túl rövid az élet , és élj úgy ahogy szeretnél! Szeretni önmagad a legnehezebb , de elfogadni és nem szégyelni az már könnyebb.

Hamar eljön a tavasz, a nyár, ledobjuk a mindent eltakaró kabátokat, de most még nem késő! Változtass!  Segítek!

Ha addig nem beszélnénk, akkor mindenkinek, BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

És csináljuk meg , mindenkiben ott van, csak akarni kell!

Egykis ösztönzés:

http://theperfectfuckingbody.tumblr.com/page/5

 

 

 

Túlélni a karácsonyt! 2012 12 28

0

Kedveseim!

Na mindenki adott "pocaknak" ?

Hát én igen, eredményem + 1,5 kg!  Na de zabáltam rendesen.

Próbáltam visszafogni magam, de annyira nem akartam senkit megbántani.

Családlátogatás ezerrel, mindehol nagy ünneppi zabálás.  Na de sebaj ma már csak egy csirkemelles saláta volt az egész napi kaja, + 1,5 szem Sibutramine!

De semmi gond a nagy zabálások után simán erőltetnem kellett hogy megegyem a salimat : )))))

Igen nálam már + 1,5 kg nál para van! De időben gátat kell szabni a hájasodásnak!

Igaz már rég nem szedtem, nem is híztam nem is fogytam, jó volt ez így, tartottam a súlyom, de kell a kontroll. És jó ha van mihez nyúlni! Nekem van egy bontott dobozzal, ilyenkor meg annyira jó hogy van mihez nyúlni. Meg aztán állandó para.... mi lesz ha nem lesz belőle? Most kéne egy raklappal venni belőle, amíg van!

Most megint belevágok egy kúrába,  de még ott van a szilveszeter.... malac... meg ilyesmi... No de megoldjuk.

Olyan furcsa olyan iszonyú kövérnek érzem magam megint, holott mások megint , ja de lefogytál, jaj de sovány vagy.... én meg nem tudom.  Fenébe, most meg lelkiismertfurdalásom lesz a kajálások miatt....

2012 12 20 Fogyókúra , karácsony, zabálás...

0

Kedveseim!

A helyzet változatlan, másfél hete nem szedek semmit , és tartom a súlyom :)))

Van még bogyóm, csak annyira lelassult a fogyásom, mondjuk már nincs is mit leadni, de mégsem érzem magam elég soványnak. Az vagyok , mondogatom magamban, aztán fél óra múlva rámtör... kövér vagy.... és ez így megy.

Még mindig lelkiismeretfurdalásom van ha kajára nézek. Ja és még mindig takargatom magam... néha úgy kiöltöznék, aztán ... vastag a combom, nagy a fenekem... kicsi a mellem stb... És marad a fekete hosszított tunika szerű cucc...

100 x meggondolom hogy egyek-e , ha igen mennyit, ránézek és tudom hogy x kalória, zsír, stb.... ez mindig így lesz , ilyenek vagyunk , el kell fogadni.

Evésrohamok, sósra éedeset , édesre sósat, ezt azthiszem ismeritek.

Na ettől kell meszabadulni! Kényszeres evéstől.  Filmnézés, na ez ... már mennék is ki kutakodni a konyhába valami finomságért... pedig nem is vagyok éhes... csak valami nyami-nyami.... Erre jó a pomeló, mandarin, alma, stb... egészséges rágcsa, ez mindig legyen otthon!!!!

Ne feledjétek, tél után jön a tavasz , aztán meg a nyár... nem szabad raktározni!

Időben vagyunk még!

És karácsonykor, a halat lehet salátával is enni... a beigli lehet cukormentes,   én évek óta így csinálom....  Szóval, nem halmozzunk magunkra életeünket megnyomorító hájrétegeket!  Vigyázat a nyár sokkal hamarbb eljön mint gondolnád!

+ Ne hagyjátok hogy ez a megfelelési kényszer tönkretgye a meghitt karácsonyt!

Nem kell mindenkinek megfelelni, minden áron.

 

 

 

2012 11 28 Szerda Harcosok

2

Harcosaim!

Rég nem írtam, de ez nem azért van mert nem foglakozom veletek.  Naponta rengeteg levelet kapok és kivétel nélkül mindenkinek válaszolok. Köszönöm a bizalmat , mert ezek a levelek nagyon személyesek, és nagyon sokat jelentenek nekem.

Így privátban mindenki nyíltabb , őszíntébb.  Elkeseredett , de mégis elszánt , változtatni akaro csodálatos emberek.  Kivétel nélkül mindenkinek személyre szabottan próbálok segíteni.  Tudom min mentek keresztül, ezért nekem megtisztelő a bizalom, és az őszínteség amivel hozzám fordultok.

Én lassan elértem a célom, kínkeservesen, sok negatív tapasztalattal, segítség nélkül, a család elött titkolva. De nem vagytok egyedül. Én itt vagyok!

Éveket vesztegettem el az életemből azzal hogy egy általam gyűlölt testben életm, és takargattam magam, szégyeltem magam.... És most hogy elértem a célom, 58 kiló vagyok és 172 cm , soha jobb formában... Tudom hogy ez mindenki számára elérhető!

Mennyi mindent kipróbáltam, ezt neketek nem kell. Mert segítek, csak kérdezz!

Senkit nem hagyok magára, mert tudom hogy mennyit számít a támogatás, a tanács, egy jó szó, ha van aki megért....támogat.

Nem vagytok egyedül, ha belegebedek is de mindekinek megpróbálok segíteni, nyomonkövetni.

Nincs semmi titok, semmi ámítás, egyszerűen tudom hogy van megoldás.

Ha 10 kilót akarsz fogyni , vagy ötvenet, nem számít , mert mindekinél más a mérce, és más a megítélés. Egy 96 kilós lánynak ugyanolyan nagy cél leadni 10 kilót mint egy 75 kilósank . Mert mi tudjuk mit akarunk elérni!

Elszántak vagytok és ez számít, nem másnak, hanem magadnak akard elérni a célod!

És sikerülni fog!

Nem szégyen tanácsot , segítséget kérni. Igen , tudom ez idegen a mai világban, de én nem hagylak magadra!

Sok-sok harcosom van , és mindekire büszke vagyok!  Elkezdtétek, és véghezviszitek! Néha kell a türelem, és az akarat, a segítség.  Az élet így működik...

Írjatok , és segítek, diéta, sport, sibutramin beszerzés, egy jó szó, bármi....

Egyre többen vagyunk és mindekire büszeke vagyok, ti vagytok az én harcosaim!

 

 

 

2012 11 22 Testzsír% , mennyi az ideális testsúly?

0

Sziasztok.

Kicsit körülnéztem és találtam pár érdekes cikket, kalkulátort amit szeretnék veletek megosztani.

Az első a testzsír % kiszámolása, ami nagyon érdekes  mert több módszerrel is kiszámoltam, és mindíg ugyanaz jött ki szóval úgy néz ki hogy működik a dolog.

Ezen a linken találjátok meg :  a lap alján több egyéb kalkulátort is találtok , azokat is érdemes megnézni.

http://body.builder.hu/prg_zsir3.htm4

Szóval nekem ez jött ki:

testzsír %: 17 kg

zsírtömeg: 10 kg

Zsírmentes testtömeg (LBM): 50 kg

Leadható zsírtömeg: 2 kg

Egy kis magyarázat:

  • Testzsír-százalék [%]: Megmutatja, hogy a testtömeg mekkora százalékát teszi ki a zsír.
  • Zsírtömeg [kg.]: A test zsírtömege kilogrammban kifejezve.
  • Zsírmentes testtömeg (anf. Lean Body Mass): A zsírmentes, azaz a "tiszta" tömeg. Ez a szám lehet az alapja különböző kalóriaszükséglet számításoknak.
  • Leadható zsírtömeg: Az a zsírmennyiség amitől meg kell szabadulni az ideális érték elérése érdekében.

A kalkulátor alján egy megjegyzés : Nőknél az ideális testzsír 13 % !

Akkor nekem van 10 kg zsírom és 2 kilót kell leadnom hogy elérjem az ideális súlyomat.

Megnéztem a BMI kalkulátort is .

Link: http://www.hazipatika.com/taplalkozas/fogyokura/bmi_testtomegindex_kalkulator

A beírt adataim alapján:

19,94

Kategória: sovány
Kedves Hölgyem! Az Ön testtömeg-indexe alacsonyabb a normálisnál. Ha ez csak kisebb mértékû, talán még elõnyösnek is látszik, hiszen a karcsúság sok férfi szemében vonzó. A modellek képviselte, szinte kóros soványság azonban nem egészséges, az õ testtömeg-indexük legtöbbször jóval 18 alatt van, amely már középtávon is egészségügyi kockázatot jelent! Nyilván Ön is tudja ezt magáról, netán ismerõsei is felhívták a figyelmét arra, hogy érdemes lenne pár kilogrammot magára szednie. Természetesen elképzelhetõ, hogy génjeinek, csontozatának köszönhetõen Ön alapvetõen ilyen alkat, de érdemes tudnia, hogy a táplálkozással összefüggésbe hozható betegségek kockázata az Ön esetében nem alacsonyabb, sõt magasabb, mint a normál testtömeg-indexû embereké. A túlzott soványságot táplálkozási zavarok, anorexia nervosa, étvágycsökkenés is okozhatja, ezen esetekben mindenképpen forduljon szakorvoshoz. Amennyiben az elmúlt fél éven belül hirtelen súlycsökkenésen esett át, keresse fel háziorvosát!
Még nem késõ, hogy testsúlyát a normális szintre növelje! Ha rendszeresen mozog, nem alakulnak ki zavaró zsírpárnák, hanem egészséges súlynövekedés következik be, amely elsõsorban az izomfehérjék területén jelentkezik. Étkezzen egészségesen és bõségesen, de mozogjon sokat. Javasoljuk a kerékpározást, a kocogást és az úszást.

Hát érzem én hogy nehezen megy le a többi -az a nyavajás pár kiló- és valóban hiányzik a mozgás, szóval erősen fontolóra vettem hogy elmegyek edzeni.  Viszont akkor biztosan visszatér a "zabálhatnékom" szóval ha edzeni fogok akkor is oda kell majd nagyon figyelnem a kajra, és valószínűleg a Sibutraminet is szedni fogom.

Deréktől felfelé valóban nincs rajtam egy csöpp zsír sem, - a melleim is megszüntek -a derekam is nagyon vékony, 64 cm, de a fekekem és a combom még mindíg nagy, legalábbis én így érzem. Azt kéne edzeni valahogy. Érdekes ez a 18 kiló lemet rólam, és a bőröm ugyanolyan , feszes. Hát a fenekem, és a combom az nem, de a narancsbőr az majdhogynem eltünt. Mert azért volt belőle rendesen...

 

Rendelés - Beszerzés - Csalódás Sibutramine , szibutramin , Reductil, Slim Trim

9

Sziasztok!

Sok levél érkezik hozzám amiben sajnos igen sok a negatív tapasztalat az interneten rendelt sibutramine tartalmú gyógyszerekkel kapcsolatban.

Sokan panaszkodnak hogy hiába rendelnek meg valamit ilyen oldalakról, várnak, várnak és hát nem érkezik semmi. A megadott telefonszámot nem veszik fel, és választ sem kap a kedves megrendelő. ( Illetve valaki azt írta hogy ő kapot választ , amiben az általa rendelt gyógyszerrő azt a tájékoztatást kapta hogy ez mincs, nem is lesz ,de van helyette más...)

Igen rizikós az internetről gyógyszert rendelni, de én tudom hogy szinte mindenre képes az aki kellőképp el van keseredve. De azért nagyon oda kell figyelni!

Akármennyi találat is van a neten eladó reductillal kapcsolatban, a reductil már nincs!-nem létezik- megszünt! Mindeféle gyanus eredetű ázsiai gyógyszert reductilként árulnak, de ki tudja milyen a hatása? Annyira sikeres volt a reductil, anno hogy még mindíg sokan keresik, illetve valamit ami olyan mint a reductil volt. Igen nehéz választani akkora a kínálat, és szinte minden eladó a reductillra hivatkozik.

Ha már megrendelsz valami ilyesmit, és gyanu merül fel benned akkor kell nagyon erősnek lenni és kivágni az egészet a kukába!

Sok panasz érkezik hatástalan készítményekkel kapcsolatban is. Innen-onnan rendeltem ezt-és ezt, de hiába szedtem  nem történt semmi! Nos akkor NE szedd!

Pl. A Genesis Sibutramine hatása már 2  után jól érezhető! ( napi 1 szem szedése mellett) Van akinek már másnap. Tehát ha valami hatástalan akkor nem szedd be... Ki tudja mi van benne!

Ezért fonos , hogy megbízható helyről rendeljetek, igen tudom hogy ez megtalálni nem egyszerű... sokan kérnek hogy segítsek nekik eredeti , megbízható gyógyszer beszerzésében. Nos , igen ha írsz nekem a harcom.blogger@gmail.com-ra megírom hogyan juthatsz valóban hatásos és eredeti gyógyszerhez.

Olcsó- drága, na ez is egy érdekes dolog, olcsót már nem igazán lehet találni, de legyen gyanus ha valami nagyon olcsó vagy nagyon drága! Igen , igen az is ha drága! Mostanában az eladók is rájöttek arra hogy a drágába jobban bíznak az emberek, -jó drága- de akkor biztos eredeti- hát nem minden esetben!

Igen túl sok az információ az interneten, és csak összezavar ha össze vissza olvasol mindenfélét.  Ráadásul tanácstalan leszel, és egyre jobban elkeseredsz.

Inkább irj nekem,  megpróbálok segíteni igérem.

 

 

 

Kedves Harcosok!

0

Harcosaim!

Igen bevallom mostanában kicsit átestem a ló tulsó oldalára.

Nem ettem szinte semmit, meg is volt az eredménye fogyásban, és a másik oldal is. Gyenge , enervált , fáradt voltam. Mondjuk napi 8-11 órát dolgozom, minden nap 6 kor kelek stb... De tudom hogy ez így nem oké. Egyszerűen leszokatam az evésről, annyi minden van helyette és ha nem vagy éhes , hát nem is foglalkozol vele. Elég kényelmes dolog, az biztos, csak a külvilág számára kissé érthetetlen. Viszont fáradság, levertség az eredméyne. Na meg a fogyás! Az jó, de mindig ott vanbenned a hang " ez nem elég , fogynod kell "!

Összeszedem magam, és nem leszek telhetetlen és türelmetlen, elvégre a hízáshoz is idő kell, a fogyáshoz is. Ennem kell nincs mese.

Ma vacsorára salátát ettem , csirkemellell, és finom volt, nem volt bűntudat.

Édesszájú harcosaimank ajánlom a következő saját találmányú receptemet:

A csirkemell filét felvágod , szép lapos szeletetekre , befűszerezed.

Mustár, méz, kentucky csirkeszárny fűszerkeverék (kotányi) olivaolaj keverékével.

Majd teflon edényben olivaolajat töltesz (kicsit) és gyorsan kisütöd a husit.

A méz kicsit rákaramellizálódik a husira de a mustártól sós, és pikáns lesz.

Én csiliszósz is szoktam hozzá adni, ami nem csipős, de olyan jó paprikás.

Köret: Jégsaláta, paradicsom, uborka. ( néha kicsi balzsamecetes olivaolajos öntet , saját készítésű!)

A husit rávágod a salátára, és nyammmmm.... majd rakok fel róla képet.

Megeszed, és nem fogod kívánni az édességet , de mégis egészséges, könnyű és különleges ételt ettél. ( én nagyon szeretem, sok változata van-ami van otthon- és nagyon gyors! A család kap mellé piritóst, vagy sült krumplit.  )

Szóval, esszel harcosaim!

Kicsit furcsa hogy erőltetni kell az evést, és mégis fogysz. De most legalább azt eszem ami a lehető legjobb.

 

 

2012 11 15 Csütörtök 59, 5 kg

0

Sziasztok!

Ma reggel mérlegre álltam, 59, 5 kg mutatott a mérleg. Meg is lepődtem.

Ma egész nap dolgoztam, és iszonyú fáradt voltam egész nap, de annyira hogy! És rettentően fáztam, egész nap rázott a hideg.  Aztán kicsit olyan bambulós lettem. Erőtlen, elgondolkoztam hogy mikor és mit ettem utoljára.. sokáig gondolkoztam rajta....

És rájöttem hogy ennem kell valamit, így hát a kolléganőm hozott nekem egy hot-dogot, nagy nehezen megettem. Igazi kényszerből. Mert éreztem hogy most ennem kell mert nagyon gyenge vagyok. Nem esett jól, sőt elég szar volt, de ez volt a közelben , ez volt a leggyorsabb.  És valóban kicsit erőre kaptam. De ugyanúgy fáztam.

Most is elég fáradtnak érzem magam, szóval elhatároztam hogy salátákat meg ilyesmiket viszek majd magammal a melóba ebédre.  Nem azért mert éhes vagyok hanem azért hogy legyen erőm.  Itthon aztán ittam egy pezsgőtablettát , ettem egy zsömlét.

Most nem gondolkoztam rajta hogy lelkiismeret furdalásom lesz -e ha megeszem, vagy ilyesmi. Muszályból kellett ennem. Éhes egyáltalán nem voltam, úgy rágtam hogy majd csak lenyelem valahogy... Holnap szabadnapos vagyok, szóval jó lenne ha kialudnám magam. Szombat , vasárnap dolgozom...

2012 11 13 kedd MÉRÉS 60,3 kg

0

Sziasztok!

Na túl vagyok egy "bűnös" hétvégén, illetve vasárnapon.

Ebédre megettem 1/2 kacsamellet némi krumplipüréve, és délután még egy cukormentes túros sütit is.  Nos volt is lelkiismeret furdalásom meg minden. De muszáj volt, a családnak sütöttem, libacombot, kacsamellet. ( az én kacsamellem volt a legkisebb, és szinte minden zsír kisült belőle)

Büntiből hétfőn 2 szem sibutramint vettem be, és nem is ettem!  Viszont annyit ittam , kb. 2 literrel! Nem volt egyéb mellékhatása.

A bűnözés után , ma mérlegra álltam, tudom hogy csak holnap kéne, de nem bírtam tovább! és 60,3 kg mutatott a mérleg!

0. nap- 62,2 kg

1 hét: 62,2-61,2 kg ( -1 kg)

2 hét : 61,2-60,3 kg ( -0,9 kg) (holnapra meglenne a 1 kg)

Ez nagyon jó eredmény! Ahhoz képest hogy 75 kilósan heti 1,5 kg fogyást produkáltam , most is hozom a heti-1 kg pedig 60 kg vagyok.  Már csak 4-5 kilót kell leadnom, de azt gondoltam hogy sokkal nehezebb lesz, a kevésből fogyni.

Én mivel iszok rendesen, (ráadásul nem is cukormenteset, Nestea -Green tee) Most ez a kedvencem.  Nem is vizet adok le .  Viszont fehérjét kell majd ennem, mert az izomszöveteket azért meg kell tartani!  (tej, túró, turmix, párolt-gllirezett csirkemell stb...ezeket szeretem is nagyon!)

Kis gonosz szervezetünk képe ám arra hogy előbb építi le (emészti fel) a nem használatos izomszöveteket mint a hájat, (zsírszövetet) mert a zsírt tartalékolja a végletekig. Ezért kéne mozogni, sportolni is valamit, de mikor?

Ha meg hirtelen abbahagyod a fogyókúrát akkor meg csak zsírt kezd el tartalékolni, így lehet lecserélni az izomszövetet zsírra....

Ezért szoktak úgy járni az örök fogyókúrázok, hogy lefogynak 10 kilót , (mondjuk abból 3 kg izomszövet, mert nem visznek be elég  fehérjét, és 7 kg zsírt ) viszont ahogy abbahagyják a fogyókurát és elkezdenek újra "zabálni" hipp-hopp visszajön 15 kg ( amiből 15 kg zsír!) És ez így megy ....

Ha végigcsinálsz egy 3 hónapos kúrát olyan mértékben hozzászoksz a kevés ételhet és ahoz hogy mit szabad enni, hogy már nem is fogod megenni a pacalt! (lelkiismeret furdalás nélkül)  Nem lehet csak úgy a 10 dkg sovány túrót leváltani velőspacalra!

Meg kell szoknunk hogy mennyire kevés kaja is elég , abból is hogy mi is az amit ehetünk, a Sibutramine nagyon-nagy segítség , mert nem vagy éhes, tudsz gondolkozni, és tényleg csak szükségből eszel és azt amit te jónak gondolsz.

Ha lefogytál , ugyanezt kell tartani, csak sokkal könnyebb lesz, Sibutramine nélkül is! Mert megváltoznak a szokásaid, megtanulod hogyan tartsd kordában a tested.

 

 

2012 11 10 Szombat

0

Sziasztok!

A tegnapi napom elég fárasztó volt megint 11 órát dolgoztam...                             Viszont nagyon jól aludtam!

Reggel: tejeskávé, 1,5 bogyó

Délután: egy joghurt

Este viszont ettem egy pár virslit (kenyér nélkül)  Inni viszont nagyon keveset ittam, vettem magamnak zöld teát, de az sem ment. Nagyon keveset tudok egyszerre enni, inni, összeszűkült a gyomrom. Egy almát sem tudok nagyon megenni, csak olyan 4-5 x nekifutásra. Meg nem is nagyon kívánom a kaját.  Hétfőtől visszatérek a joghurt -túró menümhöz. Nagyon szeretem , és jót tesz a gyomromnak.

Megint mindenki azzal macerál hogy minek diétázom, olyan jól nézek ki... stb... Próbálnak etetnni, jaj ez már olyan unalmas... Kolléganőim egy nap kb. 4x esznek... na jó ezt 11 óra alatt.  Igen nehezen fog lemenni rólam ez a 4-5 kg , mert már elértem az ideális súlyomat,  a nagyon okos kalkulátorok szerint... Szerintem meg nem...

Kipakoltam a szekrényből a "régi" ruháimat, amik leesnek rólam, nem is tudom mit csináljak velük... Anno vettem egy tök jó Amisu farmert , isteni sötétkék koptatott, fenekén fekete csillagok, eszméletlen jó gatya. Amikor megvettem a combomon sem jött fel, de utolsó darab volt és féláras, szóval megvettem hogy majd jól belefogyok...Nem is volt rajtam most meg leesik rólam... Simán begombolva le tudom venni. Amikor megvettem akkor meg fel sem tudtam húzni!  Na ez piszok jó érzés!!!!

De annyira sok kedvenc nadrágom óriási rám, amiket nagyon szerettem, és mindig azt mondták jaj milyen csinos vagy benne... Most meg leesnek rólam... De most még nem veszek újjakat, majd ha kicsit lefogyok.

Este Polelot fogok nasizni, ez egy óriási narancsféle, de annál kesernyésebb, én szeretem, és rámfér egy kis rost és + vitamin.

 

Eredeti Genesis Sibutramine Képek 2

2

Eredeti Genesis Sibutramine

Eredeti Genesis Sibutramine Képek 1

9

Sziasztok!

Sokan kérdezitek mit szedek, hogy néz ki az eredeti.

Szóval az eredeti vákumfóliázva van, a doboz tetéjén és alján hologram.

Ha kibontod a kupakban a gyártó cég neve, logója, az üvegen is hologram.

A bogyókon nagy G betű látható.  Dobozban mellékelve a leírás.Eredeti Genesis Sibutramine

2012 11 08 Csütörtök Az első hét

0

Na sziasztok!

Tegnap nagyon későn értem haza már nem volt időm írni.

Egy hete 62,2 kg volta, Tegnap reggel 61,2 kg! ( -1kg)

Igen tudom nem valami sok, De a kevésből sokkal nehezebb leadni. Viszont ez az egy kiló is szenvedés nélkül ment le, szinte észre sem vettem.

Ideális a súlyom mindeféle kalkulátorokkal számolva , mérve.

172 cm magas vagyok, 55 kiló akarok lenni!

A hízáshoz is idő kell, a fogyáshoz is. Ezt tudom, és annak ellenére hogy nem valami sokat fogytam, tudom hogy most türelmesnek kell lennem.

Amikor 75 kiló voltam egy hét alatt 1,5 kg simán lement.  Sejtettem hogy most nehezebb lesz, de nincs okom a kesergésre! Mert elérem a célom! Akarom, megcsinálom!

Rengeteg időm van még tavaszig, és rengeteg bogyóm, szóval, igenis ügyes vagyok.

 

 

2012 11 06 Kedd Holnap mérek!

0

Sziasztok!

Ma meglehetősen fáradt voltam.  Megint rosszul aludtam.... Amúgy is rossz alvó vagyok, szóval ez nem meglepő. Dolgoztam egész nap.

És a kolléganőim megint rámszálltak. Etetni akarnak!

Az egyik kedves ( akit tényleg kedvelek) hozott nekem palacsintát, de nem ettem belőle, szegény vérig volt sértve. Nem akartam megbántani.

Aztán összefogtak és gyros tálat rendeltek, ott ették elöttem... de nem zavart 2 szem! sültkrumplit ettem belőle. Jó illata volt de könnyedén kibírtam.

Motiváció! Motiváció!  Aztán mindketten degeszre ették magukat, és szenvedtek...

Alig ittam valamit, összeszűkült a gyomrom is, érzem. Pedig innom kéne! Vettem is egy 100% almalét ( 360 forintért) A nap végére 2 dl ittam meg belőle, pedig finom nagyon!

Most itthon megittam kb, fél liter teát, (cukormentes) de érzem hogy ki van száradva a szám, nem lesz ez így jó. Szoval holnap jön az erőszak! na meg a mérés!

Bárcsak lenne dinnye, az tiszta víz és nagyon szeretem.  No majd kitalálok valamit.

Mai evészetem:

1 db zabfalatok keksz ( kolléganőim erőszaka miatt)

2 szelet gépsonka

1 virsli.

( és vitaminok, még reggel)   + kb. 3 dl tej.

Holnap ha tetszenek a számok a mérlegen meglepem magam egy kis jégsalátával, meg valami grillezett csirkemellel.

Jók legyetek, holnap mérés, szurkoljatok nekem!

Reductil, Slim Trim , Sibutramine , Lindaxa, Adipex ,Fórumok Stb...

2

Sziasztok!

Továbbra is sok levelet kapok , rengeteg kérdéssel,  az a tapasztalatom hogy igen nagy kavarodás van. Amit nem is csodálok mert hát borzasztó sok szer jelent meg a piacon, minderől írnak mindenfélét.

Én aztán tudom hogy ha valaki el van keseredve akkor mindenre képes, és keresgél, olvasgat, és akkor jön a káosz. Hogy őszínte legyek lassan már én sem igazodok ki, ahány oldal, fórum annyi féle leírás.

Először is tudom mit érzel és tudom min mész keresztül.

Viszont tudnod kell hogy mi az ami sikeressé tehet!

1- Elhatározás,  - Akarni kell nagyon!

2- Megbízható segédeszköz - Ez nem gyengeség! Én tudom, egy fogyókúrás módszerrel sem fogytam olyan sikeresen és gyorsan mint a Sibutramine tartalmú gyógyszerek, edzéssel , odafigyeléssel, vitaminokkal, meg iszonyatosan lehet növelni a hatékonyságát! Mondjuk aki 8-18:30 ig dolgozik az nem fog edzőtermebe járni... ( úgy mint ahogy én sem) De heti -1,5 kg azért nagyon jó eredmény!

3- Megbízható beszerzési forrás- Ezt nagyon fontos! Én is futottam már bele , sajnos, gagyi ócska hamisítványokba, és ki tudja mit szedtem be, rágondolni is rossz...

4- Motiváció - Mondjuk egy fotó hogy akarsz kinézni, vagy egy régi kép magunkról, egy szám pl. 55 ennyi kiló akarok lenni, vagy egy esemény , a szilveszteri bulin én leszek a legjobb nő! ( na ezeket az agyunkba kell tenni és akár percenként előhívni!)

5- Háttér, támogatás, egy fórum , ahol támogatnak, segítenek, ahova fordulhatsz segítségért.

Tudom nehéz, és keresgélsz, olvasol mindenfélét, és a végén mégjobban elkeseredsz.

De ez nem így van, hidd el! A túl sok információ is rossz, mert összezavar, és a végén már nem tudod mitévő légy!

Érdemes a fórumokba körülnézni, de sajnos ott is elég nagy a kavarodás.

Szánj rá időt és nézz utánna! Vagy kérdezz! harcom.blogger@gmail.com

2012 11 04 Vasárnap 5 nap

0

Sziasztok!

Pénteken dolgoztam egész nap, de nagyon fáradt voltam. Elöző éjjel nagyon rosszul aludtam, egyszerűen csak vergődtem. Telihold volt vagy mi a fene...

Pénteken: 1 bogyó,

Reggeli : tejeskávé,

Ebéd: 1 alma,

Vacsora: Sajt

Inni nem nagyon ittam szinte erőltetni kellett! Nem is értem, egyik nap olyan mintha ki lennék száradva, és 3 litert is megiszok, máskor meg semmi, egy korty vagy falat sem megy le a torkomon, sőt azt a nyamvadt almát is alig bírtam leerőltetni.

Szombaton kicsit elferdültem, ettem tésztát : ((((  nem voltam igazán éhes , csak ez volt itthon, és túl fáradt voltam ahhoz hogy csináljak valami mást.

Volt is lelkiismert furdalásom rendesen, ez az evés borzasztó! De összeszedem magam, és többet nem fogok vétkezni! Több éve így élek, evés-lelkiismeret furdalás...

Csak csütörtökön fogok mérni, és nagyon nem szeretnék csalódni! Legalább 1-1,5 kg nak le kell mennie!

2012 11 01 Csütörtök 2 nap

0

Tegnap reggel 1,5 szem Sibutramine.

Reggeli: 1 tejeskávé

Ebéd : 10 dkg sajt

Délután: 1 szem főtt krumpli, 1/2 szelet párolt hús

Vacsi : 1 paradicsom, 1 főtt tojás

Próbálom összeszűkiteni a gyomromat , nagyon kis adagokat eszem, és semmi szénhidrát, zsír, cukor.

Tegnap nem is voltam éhes.  Éjszaka jól aludtam, de reggel hatkor szörnyű fejfájásra ébredtem... (melegfront , vagy nem tudom, mondjuk és elég fejfájós vagyok)

Mai kaja:

1,5 Sibutramine

Reggeli: tejeskávé

Ebéd: 1 csésze zöldborsó ( üveges) 2 db halrudacska. ( sütöttem krumplit a családnak, meg halat, ott ültem velük az asztalnál és tök jól kibírtam a borsómmal :)))

Vacsora: (most készülök rá éppen , szerintem tovább eszem a zöldborsómat : )

Napközben állandóan szomjas volta, ( ez a vattát köpök effekt) de főztem egy nagy adag teát, citrommal, édesítőszerrel) Inni nagyon sokat kell! Pisilni is sokat járok, amúgy jól vagyok , semmi gond.  Semmi mellékhatás.

Holnap megyek dolgozni, 8-18:30 ig jó hosszú nap lesz.  Azért igyekszem majd este írni.  Viszek magammal tejeskávét, és tejsavóporból + tej turmixot vagy minek hívják, ez az a bizonyos DM-es cucc , korábban már írtam róla.  Én nagyon szeretem a tejet , szóval bármi jöhet tejjel. Más kaját nem áll szándékomban fogyasztani holnap. Meg elkezdek vitaminokat szedni, ez kiemelten fontos!

Jók legyetek

2012 10 31 Szerda MEGÉRKEZETT 1 nap

0

Sziasztok!

Tegnap megérkezett a csomag!

Szóval ez az első nap, reggel 62,2 kg voltam ( 4x is mértem magam egymás után mert ezek a digitális mérlegek... )

Reggeli tejeskávé + 1,5 bogyesz.

Csak egy hét múlva mérek! Naponta semmi értelem, és nagyon tud motiválni ha egy hét múlva -1,5 kg leszek. (ez az átlagom)

Én 172 cm magas vagyok és jelenleg 62,2 kg.

Egyéb méreteim:

mell 85 cm ( körbe mérve melltartó nélkül) hát ez csökkeni fog... De már beütemeztem egy nagyobbító műtétet, persze csak fogyás után.

derék 67 cm (körbe mérve  volt már 60 cm is !)

csípő 90 cm (körbe mérve ez a csípőcsontom, elég széles alkatilag, most is csak fél cm bőr van rajta , ez "fogyhatatlan" terület : (((  )

fenék 100 cm ( ez a kritikus pont, igaz gömbölyű de elég széles, izmosítani kéne, na meg a hájat eltüntetni.)

Végülis elég nőies alakkom van, homokóra , de még messze nem tökéletes.

De voltam már 75 kg is, na akkor nem volt derekam, és olyan fenekem nőtt....

Persze a mellem akkor sem nőtt. csak a fenekem szélesedett és a derekamat benőtte a háj...

Kb. Így kébzelném el magam:

Mell : 100 cm

Deék: 60 cm

Csípő-fenék 90 cm

Szóval van min dolgozni.....

No majd meglátjuk.

Akinek ígértem Sibutramint- annak csak a jövőhéten tudom majd elhozni, sajnos...

Aki kérte annak félrerakattam, szóval ha kell még valakinek akkor szóljon!

De egy hét csúszással lehet majd követni : ))))

Na harcra fel! Tavaszra bomba nő leszek!

Üdv A

2012 10 28 Vasárnap VÉGRE! SIBUTRAMINE rendelés!

2

Ma kaptam az infót hogy végre megérkezett a cucc!

Hát már nagyon ideje volt!  Kicsit paráztam is hogy nem lesz többet.

Viszont amióta megírtam a "privát" címemet rengeteg levelet kapok Tőletek.

Igazából segítségkérések, illetve nagyon őszínte levelek.  Köszönöm a bizalmat, és igyekszem mindenkinek válaszolni, a lehető legjobb tudásom alapján.

Rengetegen kéritek hogy segítsek a Sibutramine beszerzésben.

Ha valakinek kell az most szóljon, írjon, mert a jövőhéten megyek érte, és elhozok annyit amennyit tudok... ha valakinek kell írjon a harcom.blogger@gmail.com címre .

A részleteket ott majd megbeszéljük.

Jövőhéten amint elhozom a cuccot indul az új kúra , napi jeletéssel úgy ahogy régen is csináltuk. Akinek van kedve az csatlakozzon, együtt könnyeb!

Üdv A

2012 10 22 Hétfő Para Para Para Para

0

Na ma már nagyon beparáztam, 62, 8 kg vagyok, durván elkezdtem dagadni, + 2,8 kg.

Cca. 3 hónap alatt szedtem össze, mondjuk zabálok is, meg új munkhely stb...

+ Más lassan két hete várom a cuccot az új kúrámhoz, már nagyon kéne!

Tudom hogy mostanába nehezebb volt hozzájutni.... Lehet hogy bevásárolok belőle!

Az is nagyon para volt amikor a Slim trim tünt el... Elég gáz volt találni helyette mást, de legalább sikerült.

Na de megnyugtatott az ember hogy jön az csak lasabban.... Alig várom.

Tavaszra bomba leszek!

Köszönet!

0

Azt hiszem köszönettel tartozom nektek, mert Ti tartjátok bennem a lelket , és azt hiszem én bennetek.

4266 -an olvastátok az egyik bejegyzésemet , többet jóval 2000 felett, és rengeteg hozzászólást, levelet kapok tőletek. Szóval azt hiszem annak ellenére hogy néha-néha eltünök , mindig rámtaláltok.

Tanácstalanok vagytok és nincs kihez fordulni, tudom milyen ez, nekem mindent megírhattok, mert ti meg engem hallgattok meg.

Aki ide jön , az tudja mit keres, és én maximálisan meg is tudom érteni.

Nagyon várom az új kúrát , és hogy megoszthassam veletek.

Aki nagyon meg van rogyva/keseredve az a harcom.blogger@gmail.com-ra írjon.

Valamiért jobban átlátom, a g mailos rendszert mint ezt a hozzászóláosat.

Meg privátban mindenki bátrabb : )))

Elérhetőségem: harcom.blogger@gmail.com

3

Rengeteg hozzászólás érkezik, nagyon sok idő feldolgozni, főleg hogy személyre szabottan szeretnék mindenkinek válaszolni.

Aki nagyon elszánt, vagy elkeseredett az írjon nekem e-mailt.

Ha rendelni szeretnétek sibutramint akkor is ide írjatok.

Mindenkinek a legjobb szándékkal fogok válaszolni.

Nem elkeseredni, mert van megoldás. Én is dagadként éltem az életem 30x évig,

és most 36 évesen még nem voltam ilyen jó formában.

De lehetnék még jobban is, és leszek is.

Nagyon vigyázzatok mostanában mert ősz+ tél = jó vastag hájréteg!

2012 október 19 Péntek Rendelhető Sibutramine!

1

Sziasztok!

Megrendeltem a sibutramint, de kifogyott a készletből az emberem. Egy jó darabig nem volt elérhető a gyógyszer. Most hogy van drágább is lett, hiába a hiány és a kereslet...

Már egy hete átutaltam az árát, kicsit paráztam is, mert 15 000 forint ugye nem kis pénz, és csak nem jött a cucc... Meg nagyon várom már! Új kúra!!!!  Most 62 kg vagyok.

És szó-mi szó néha rámtör a zabalhatnék....

Felhívtam telefonon az emberemet  és  beszéltem vele,  a hétvégén érkezik egy nagyobb szállítmány.  : ))))

Szóval akinek kell az most írjon, mert ki tudja mikor lesz legközelebb...

Rengetegen kérdezitek én honnan szerzem be, nos írjatok ide:

harcom.blogger@gmail.com     -  itt megírom mindenkinek a részleteket.

Jaj de várom már, most úgy érzem magam hogy ha nem szabok gátat a zabálási vágyamnak akkor megint jó dagadt disznó leszek hónapokon belül.

Ráadásul most nagyon be lehet öltözni, takargatni, nem tűnik fel ha itt ott dudorodik az ember, aztán meg tavasszal jön a hiszti , meg a pánik .....

Na azt nem várom meg!

Tavaszra még vagy 10 kilót ledobok!

Ha megérkezik a bogyó , mérlegelek, és napi rendszerességgel jelentem nektek az új kúrám menetét . ( úgy ahogy szoktuk)

 

Jók legyetek

2012 október 6 Szombat megint itt vagyok !

4

Bizony-bizony megint elhenyagoltalak benneteket, sajnálom.

Mostanában igen sok mindet csináltam, és nagyon kevés időm volt.

+ szünetelletem a kúrával, normális emberi életet éltem, na ja azért visszafogtam magam.  Érdemleges dolgok nem történtek , jól tartottam a súlyomat, persze még mindig nem vagyok elég jó magamnak, nem is leszek az soha!

Volt hogy arra ébredtem hogy nyom a csontom, (csípőcsontom) konkrétan olyan 2 mm bőr volt rajta, és eléggé kiált, de az sem elég jó.

Akkor 173 cm magassághoz 57,7 kg párosult. Én nem éreztem nagyon vékonynak magam.

Most igyekszem mindenkinek válaszolni, igérem.

 

Tényállás: 60-61 kg között ingázok.  A legalacsonyabb 57, 7 volt....

Mostanában zabálok is, sajnos..... Szóval új kúra indul 3-4 napon belül. Amint lesz rá lóvém.

Igyekszem naponta beszámolni  mindenről. Most 50 kiló akarok lenni! Az kőkemény  - 10 kg. De megcsinálom, mert tudom hogy képes vagyok rá....

2012 Június 18 Hétfő

8

Nehezen viselem ezt a meleget , de ki nem?

Hétvégén strandon voltunk, aránylag jól éreztem magam a bőrömben, viszont sok elszomorító embert is láttam.  Végre nem feszengtem annyit, jöttem -mentem mindenféle takargatás, meg szorongás nélkül. Jó barna vagyok, nem is kentem magam, de nem égtem meg, kicsit megpirultam, de jót tett a barnaságomnak.

Kicsit zavart ugyan hogy mindenki ott zabálta mellettem a sajtos-tejfölös-foghagymás lángost , meg ilyesmiket... De nem ettem semmit!

Viszont amikor hazajöttünk, nagyon gyorsan csináltam magamnak egy salit, meg grillezett csirkemellet, (jó foghagymásat)  lelkiismeretfurdalás nélkül bezabáltam.  Szóval kibírtam.

Erős vagyok.

A kúrát folytatom, 55 kg a cél.

Mai menüm: 10 dkg sajt, 10 dkg csirkemellsonke, 1/2 paprika.

Erősnek kell lenni , ennyi.

2012 Június 16 Szombat letelt az első hét! Mérés - 1,7 kg!

0

Már tegnap mértem, csak nem volt időm írni.

64,8 kg - 63,1 kg  vagyis  - 1,7 kg fogyás, az első héten!

Nagyon jó eredmény!

Tudom hogy idővel lassulni fog a fogyás, de ez most az új rekordom.

Mondjuk napi 1,5 Sibutramine-t vettem be ami kicsit ütős adag.

Naponta 1x eszem, mostmár csak túrót, jogghurtal, na meg tejet.

Szedek vitaminokat, + holnapra (vasárnapra) tervezek némi salátát, csirkemellel.

Ez lesz az ünnepi lakoma!

2012 Június 12 kedd az ötödik nap (5)

0

Sziasztok!

Már csak két nap van a mérlegelésig.  Nagyon várom, de kicsit félek is, jó lenne ha nem csalódnék és hoznám a 1,5 kg fogyást / hét.

Ma jó hosszú napom volt,

Reggeli: 1,5 Sibutramine, egy kávé.

Ebéd : 15 dkg túró, joghurt

Vacsi: 15 dkg túró , joghurt.

Kicsit fáradékony voltam ma, de lehet hogy csak az időjárás miatt van.

Délután kész voltam, de nagyon. Fáradt !  Vagy inkább csak enervált, nemtudom. Éhség nincs, szomjúság nincs, fejem nem fáj.

Próbáltam erőltetni az ivást , de valahogy nem ment. .....

Éjszaka jól aludtam, szóval semmi különös.

Már szépen behorpadt a hasam.

Holnap anyós szülinapja, kicsit félek tőle, mert majd jön az "etetésem" süti meg ilyesmi,  nem félek tőle hogy elcsábulok. Inkább attól hogy megsértem , ha nem eszem tele magam : ( Márpedig nem fogom! Lesz ami lesz!

Legyetek jók, holnap lehet hogy nem írok. Csak csütörtökön.

 

2012 Június 11 hétfő negyedik nap (4)

0

Na sziasztok!

Vasárnap semmi extra nem történt.

Menüm:  1,5 sibutramine, tejeskávé

Ebéd: 1 paradicsom 15-20 dkg csirkemell filé (grilezett) Persze a család "normális " kaját evett én nem is voltam éhes, csak azért ettem hogy ott üljek az asztalnál. Délután családlátogatás, de elég rossz idő volt úgyhogy gyakorlatilag nulla mozgás : (

Vacsora: 15 dkg csirkemell , egy kis szeletke dinnye.

Változatlanul nem vagyok szomjas, eröltetnem kell az ivást, mert azt is elfelejtem. A tejet viszont iszom rendesen, az jólesik.

Vasárnap éjszaka borzasztóan aludtam, szenvedtem, de vihar is volt , meg szakad az eső , reggel alig bírtam felkelni. Most is hulla vagyok. Ma korán lefekszem.

Ma reggel a szokásos:  1,5 sibutramine , tejeskávé.

Nagyon jól elvoltam (ma szabadnapos vagyok , tettem vettem, stb. aztán kicsit fájni kezdett a fejem , meg olyan gyengeség fogott el, úgyhogy leültem enni. Kényszerből, aztán jobban is lettem. Bár az is lehet hogy az esti nemalvás tett be nekem. Amúgy is elég rossz alvó vagyok, de ez a nyamvadt vihar... na meg tetőtérben van a hálószobám.)

Ebéd: 15 dkg sajt, 15 dkg csirkemell,

Vacsi: egy csésze túró, egy kicsi joghurt.  + egy marék cseresznye.  (tervezet )

Szerintem jól haladok , nagyon várom a mérlegelést, de az csak Pénteken lesz!

Jaj nagyon kiványcsi vagyok...

Nagyon elszánt vagyok, igazából nem is kívánom a kaját, nincs éhségérzet , nem hiányzik a kaja. Mostmár tutira összement a gyomrom is. Meglepő milyen kevés kaja elég egy embernek, ja elkezdtem vitamint szedni. Biztos ami biztos.

Már csak 3 nap és mérek!

2012 Június 9 Az második nap (2)

0

Ma is voltam dolgozni, (szombaton ( :   8-16 -ig.

Reggel 1,5 szem Sibutramine tejeskávéval.  Vissza kéne vennem az adagot , de most úgy érzem ez így jó!  Este nehezebben aludtam el, de miután sikerült jól aludtam.

Napi menü:

Napközben egy tejeskávé cukor nélkül.

Kb. délután öt óra körül ettem csak otthon.

kb. 15 dkg sajt , egy tálka saláta, meg belenyalakodtam a "normális " kajába tejszínes karaj, de csak a husit ettem max. 1 nyamvadt szeletkét , és csak azért kostóltam meg mert egy igazán különleges kaja.

Estére nasi: pár kocka nyers! (nem konzerv) ananász.

Nem vagyok éhes egyáltalán, a kolléganőim ki is vannak akdva hogy miért csinálom ezt. Szerintük én vagyok a legvékonyabb közülük, szerintük tök jó alakom van, meg ilyesmi. Nem hiszik el hogy nem eszek semmit egész nap. Persze ők ennének egész nap, behozzák a kolbászt, szalonnát , meg ilyesmiket , ott "szaglanak" az öltözőben eme kaják. Abszolute nem is érdekel, ha meg kéne ennem tutira kihánynám!Máskor is csináltam ezt , ha valamit nagyon meg akartak kostólni, megrágtam, (csak az íze miatt) aztán beleköptem a kukába. Bármennyire is jó lett volna lenyelni, nem kötelező.

Egy valami viszont hiányzik, nem vagyok szomjas sem. ezzel viszont vigyáznom kéne mert rohadt meleg van, de valahogy nem kívánkozik inni sem.  A Slim Trimnél viszont vattát köptem , napi 3 litert is simán megittam, a végén állandóan rágóztam hogy egyáltalán nyálam legyen. Most meg semmi. A fejem sem fáj. Energikus vagyok, kevésbé fáradékony, de izzadékonyabb. Viszont néha ráz a hideg, még akkor is ha melegem van.

Szinte teljesen kiiktattam a szénhidrátot, zsírt, cukrot, olajat.

Ami maradt: saláta , gyümölcs (módjával) tejtermékek, (módjával) és fehér hús- csak is csirkemell. Fontos a minőségi fehérjebevitel, mert ugye nem az izmomból szeretnék fogyni, hanem a zsíromból.

Valamelyik nap mértem testzsír százalékot, és a "karcsú illetve fittness " kategóriába tartozom.  (2 féle módón mértem)  kb. 13-14 kiló zsír van még rajtam.  Persze kell hogy valamennyi maradjon, de nem tudom mennyi,. Majd útközben meglátom.

Nagyon lendületes vagyok, és elszánt. Azt hiszem 55 kiló lesz a végcélom.

Nem felejtsük el ugyebár hogy 75,2 kilórol indultam!  Még mindíg több mint 10 kiló mÍnusznál járok. Most 64, 8 vagyok (vagy voltam de ezt csak pénteken mérem) Szóval 9,8 kilót kell még leadnom. Az több mint 20 kiló fogyás lenne összesen.

Sportolnom is kéne aktívan, de egy nyamvadt kombi bérlet mifelénk 8,5 eFt .

Régen edzettem teremben, hatásos volt, az ilyen magányos futkározások a sötétben nem nekem való dolgok. Csak a termi edzés jött be, ott nincs mutyizás!  Na meg mindíg van motíváció elötted. Majd valahogy kigazdálkodom.

jók legyetek

2012 Június 8 Az első nap (1)

0

Ma kezdtem az új kúrámat.

Reggeli sokkhatás : 64, 8 kg  ( hónapok óta nem szedtem semmit)

Ez még mindíg jónak számít , de nem fogok újra elhájasodni.

napi menü:

Reggel : 1,5 szem Sibutramine  , durva kezdet de majd visszaveszek az adagból.

Reggeli : 1 kávé kb. 3 dl tej

Ebéd : 1/2 Liter tej ,  benne DM -es vaniliás  tejsavó por. ( fehérje, vitamin , meg ilyenek vannak benne, nem egyszerre ittam meg hanem a nap folyamán apránként)

Egész jól elvoltam vele.

Vacsi: hát még gondolkozom rajta , 1-2 falat sajt vagy ilyesmi, esetleg ananász.

De nem vagyok éhes , pörögtem egész nap, nem fáj a fejem se.  Ma a munkahelyemen hosszú napon volt , vagyis 10,5 órás munkanapom volt , nemrég értem haza.

De most sem vagyok éhes. Csak elszánt, de az nagyon.

Mérni csak egy hét mulva fogok.  Addig meg csak olvadjon a zsír!

Eredeti, hamisítvány, honnan rendeljek?

5

Sokan kérdezitek, hogy honnan rendeljetek.

Nos, én is folymatosan keresgélek , meg nézegetem a "piacot" de mindíg kiakadok, mert vagy egyszeűen hülyeségeket írnak, igérnek az eladók vagy pofátlanul drágán kínálják.

Fogalmam sincs mekkora az árrés , de találkoztam már nagyon durva áreltérésekkel.

Legyen gyanus ha valami nagyon olcsó, és az is ha nagyon drága.

+ az meg a kedvencem hogy nem írják le hogy mkkora a hatóanyagtartalma, 10, 15, 20 mg?  Na olyan helyről nem rendeljen senki!

na meg az ilyen fórumok: http://www.adipexretard.hu/forum/0/index.html

hát érdemes beleolvasni.

Én is vettem már gagyit , szóval belefutottam már, csak remélni merem hogy ha nem eredeti dolgot árulnak legalább ne legyen károsító hatása. Mert ugye ki tudja mi van benne.  Ezért jó egy megbízható eladót keresni. Én már több mint egy éve ugyanattól az emberkétől veszem , voltam nála is, de ez az utalásos dolog nagyon bejön.

Utánvét meg tök drága.

Nagyon sokan kérdeztek, nem válaszolok meg  minden hozzászólást mert ugyanazt kérdezitek, inkább így egyszerre.

Holnap a kiérleti nyulatok újra aktív lesz , olvassatok, okuljatok, mindenről beszámolok legyen jó vagy rossz tapasztalat.

Holnap indul!

 

2012 Június 7 csütörtök megérkezett a Sibutramine !!!!!

2

Sziasztok!

 

Ma meghozta a postás a Sibutramine (Genesis) tablettáimat.

Két napja utaltam el előre az árát, elsőbbségi -ajánlottan kértem.

Majd teszek fel róla képet!

Átvizsgáltam , minden rendben van, a doboz fóliázva, hologrammos matrica a doboz tetején és alján, sőt még az üvegcsén is. Mert ez nem "leveles" hanem üvegcsés bogyó. garantáltan eredeti.

Egy dobozban 100 szem van , egy tablettában 20 mg Sibutramine van , ugyanz a hatóanyag mint a régi 20 mg Reductilnak , csak nem kattansz meg tőle.  A Reductil nem csak drága volt hanem borzasztó depressziót is okozott nekem. Hiába fogytam egyre rosszab lett a hangulatom.

A Sibutramine (100 ) -at már szedtem , nagyon jól bevált.  Nem pörget annyira, aludni is tudok tőle, és a fejem sem fájt. ( A Slim Trim -nél azért jó párszor voltak brutális migrénjeim, de hogy attól-e azt nem tudom)

Holnap reggel kezdem , ma még bezabálok kiccsit.

Aztán 3 hónapig oda se neki.  De tudom hogy nem lesz nehéz mert tényleg elveszi az éjségérzetet , és rengeteg olyan "rágcsa" van amiket büntetlenül eszegethetek ha nagyon rámtörne. ( majd ezt később megírom)

Ja a bélpucolás, hát kihajtottam magam rendesen : )

Csak holnap mérem magam , mindíg HETENTE CSAK 1X (mindíg ugyanazon a napon) és mindíg ugyanabban az időben!  Mert akkor jön csak az igazi döbbenet! Pl. első hét után  -1, 4 kg .... meg ilyenek. Ha naponta mérném  magam oda lenne az öröm.

Na persze most meg pont megvan, de nem fogok várni 5 napot, és hát ilyenkor bizony 2-3 kilóval is többet tud mutatni a mérleg.  ( Nem szerencsés akkor belekezdeni amikor menstruálsz, de én most nem akarok várni)

Kisérjetek figyelemmel.

Ma van a nulladik nap : ))))))

2012 Június 1 Péntek Elhatározás

6

Na ma megvettem a Szűztea Forte (!) kapszuláimat.

(csak a Dr. Chen gyártmányút veszem , a többitől iszonyúan görcsöl a hasam. )

Este lefekvés előtt 2 kapszula , és indulhat a bélpucolás.

Mostani új szerzeményem az L- karitin , a zöldtea kapszulával fogom szedni ( 1 db )

2 zöldtea (forte ) + 1 L-karitin   (mindkét szerzeményem a DM-ből van )

Ezt az adagot most be is kaptam.

Végülis sikerült eldöntenem és (Genesis) Sibutramine 100 darabos (20 mg) fogom a kúrámat csinálni, + szűztea , és az L-Karitin. Majd meglátom mi lesz.  tapasztalatból tudom hogy 1 hétnél tovább nincs értelme szedni a szűzteakapszulát , de majd meglátom.

Sibutramine melett döntöttem, mert :

már szedtem és bevált.

ár/érték arányban messze a legjobb (illetve léggé brutális áreltéréseket tapasztaltam)

Megbízható forrásból veszem, megbízok az eladóban, nem gagyi szert kapok tőle.

Hétfőn utalom át az árát , két-három nappal később fog megérkezni.

Többször személyesen mentem el érte, aztán kölcsönös bizalom alapján megbeszéltük az utalásos dolgot, és 450 forint a postaköltség ajánlottan vagyis simán megéri.

Már máskor is utaltam neki előre. Nagyon korrekt volt.

Azért rákérdezek van-e slimtrim-je, de mostanában nem volt.

Egy-két oldalt találtam ahol van Slimtrim  és utánvét kiküldik, stb... de sehol nem írják hogy hány mg a kapszula , (mert ugye van 10, 15, és 20 is)  + gyanusan olcsónak tartom.

 

Vettem egy bazinagy dinnyét (9 kg ) 200 ft volt kilója , de nem tudom milyen lehet , na most megyek és felvágom, jól bezabálok belőle.

Jaj de várom már a bogyómat!  Már csak pár nap.

Majd töltök fel róla képeket.

Jók legyetek.

 

Egy nagyon depressziós nap 2012 Május 29

0

Sziasztok!

Ma nagyon furcsán érzem magam, megint előtört bennem az önutálat.

Az a rohadt mérleg! 63 kiló vagyok!

Elkezdtem hízni, na persze senki nem veszi észre állítólag , mindenki azt mondja "rádfért már" stb... (persze csak akkor ha megemlítem hogy híztam)

Ki vagyok borulva, hónapok óta nem szedtem semmit és nem is híztam, ugyanazt eszem szóval tök érthetetlen.

De nem adom ilyen könnyen magam, már alig várom hogy legyen egy kis pénz a számlámom és akkor belekezdek egy 2 hónapos kúrába.

Végülis 75, 4 kilórol indultam, vagyis nem olyan vészes , de mégis.

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók , aztán hopp megint egy dagadék leszek.

Már most is feszengek, hétvégén voltunk moziba, meg itt ott , csak nézegettem a ruhákat , de nem mertem felpróbálni.... szorongtam.

Most megint kezdődik a "tégla a hasban" vagyis ha eszek valamit rosszul leszek , olyan érzés mintha egy tégla lenne a gyomromban, legszívesebben kihánynám.

7 éve nem voltunk nyaralni , most már le van foglalva a szállásunk Horvátországba.

Szóval spórolnunk kell nagyon, de a bogyókat megveszem!

Augusztus 20.-án indulunk , addigra hoznom kell a bomba formát!

(ehez képest visszafelé haladok : (((

Na de elkezdődik a visszaszámlálás. !

Nyolcvan napot adok magamnak addig, vagyis Június 2.-án szombaton kezdem az új kúrát. Még mindíg nem tudom mivel, a Slim Trim kéne. Vagy sibutramine 100 -as,  de akkor 1,5 tablettával kell számolnom, nekem úgy vált be.

Június 2.-tól egy szűzteakapszulás tisztitókúrával kezdem , ez gondolom tudjátok mivel jár... Én lefekvés előtt veszek be 2 kapszulát, aztán másnap reggel, délben, este , ( 3x)  "kipakolok" . Nem fáj a hasam tőle vagy ilyesmi, nem is hasmenés hanem éreztehtő tisztítás.  Általában 3-4 napig csinálom, mert aztán már amúgy sincs hatása (nem jön semmi).  Ez minimum 1 kiló miusz! Hogy miket cipelünk a beleinkben .....

Aztán elkezdem szedni a választottamat, ja előtte érdemes a gyomorszűkítő eljárási is bevetni.  Lényegében ez arról szól hogy napi 5 x eszel de csak 3-4 evőkanállal. Na nem nokedlit vagy zsírt!   Nem leszel éhes, (annyira ) és a gyomrod elkezd összemenni.

Aztán már elég kis mennyiségű kaja is elég.   ( tapasztalataim szerint nekem olyan 2 dl -űrtartalomra túd összemenni)

Kezdődik a dinnye és cseresznye szezon, amiket imádok, nagyon be tudok zabálni belőle, de vigyázni kell mert egy szem cseresznyében 2 gramm szénhidrát van ( egy zsömlében 25 gramm szénhidrát!)  és az bizony cukorrá alakul!

A dinnye szerencsésebb, ( görögdinnye) mert amúgy is jön majd a "vattát köpök" .

Még egy nagy találmány:  light colát öntesz a jégkockatartóba , bele egy mini darab dinnyét, vagy fél szem cseresznyét  amibe beleszúrhatsz egy fogpiszkálót vagy levágott szívószálat , és kész is a mini nasi csemege.  Persze le kell fagyasztani,  tévézés közben tök jó szopogatni, elvagy vele olyan mint a fagyi , elveszi az édesség iránti vágyadat.

Szóval aki akar csatlakozhat hozzám június 2.-tól !

Júni 2-6.-ig bélpucolás és gyomorszűkítés. ( ez gázul hangzik de végülis erről szól)

7.-től már szedni fogok valamit! Testsúlymérés szigorúan hetente , különben oda lesz minden!

Megpróbálok szerzni Slimtrimet , de ha nem lesz akkor marad a sibutramine.

Na jók legyetek, most hogy kiírtam magam sokkal jobb.

Tudom hogy nem vagyok egyedül : ))

 

 

Hozzászólások és Rendelés 2012 május 24

0

Sziasztok!

Rengetegen írtok nekem hogy segítsek rendelni stb.. az általam kipróbált  szerekből.

Nem győzőm ismételni magam hogy csak és kizárólag mindenki a saját felelőségére próbálja ki, és valakit mindíg be kell avatni!

Én mint "kisérleti nyúl"  osztom meg a tapasztalataimat veletek, amolyan hiánypótlásként.

Minden szer mindenkinél más reakciót válthat ki!

Én kb. másfél hete voltam egy nagy kivizsgáláson, vérvétel, EKG, stb... és egészséges vagyok mint a makk. !  Na de ez nem azt jelenti hogy másnál  nem alakul ki valami disznóság.  Nos, ezért is nem szeretnék felelőséget vállalni senkiért , remélem ez érthető.

Viszont nagyon nagy óvatosság kell ehez , és hát jómagam is tudom hogy elkeseredettség is.

Én nem kereskedem ezekkel a cucokkal, viszont 100 %- ban megbízható beszerzési forrásom van.  Több is volt , vannak tapasztalataim.

Aki most van , az is marad,  soha nem hagyott cserben , gyors, kiváló ár érték arány stb...  Annyian kéritek az elérhetőségét , majd megkérdezem tőle mi legyen.

Az útóbbi időben nem is rendeltem mástól.

 

Reductil - szedtem- betiltották ( szerencsére)

Slimtrim- valamiért hónapokkal ezelőtt eltünt a piacról, gyakorlatilag lehetetlen beszerezni,  az okát magam sem tudom.  Állítólag a Slimex ugyanaz , de azt még nem próbáltam tehát ajánlani sem tudom.  (lehet hogy az lesz a következő amit kipróbálok)

Sibutramine (Genesis)  elméletileg ez is tiltólistás, de használ. Ki kell tapasztalni az adagokat, mit már írtam  nekem 1,5 tabletta vált be igazán, mondjuk 100 db / doboz.

Na most mennem kell , igyekszem a hozzászólásokat moderálni, meg megválaszolni.

Most nem szedek semmit, de kéne, felugrott rám 2 kiló, szóval még idejében le kell állítanom a folyamatot !

Előtte -utánna képet se kérjetek tőlem , mert amikor dagadt voltam nem nagyon engedtem hogy fotózzanak ( egészalakost)  + nagyon egyedi és beazonosítható tetoválásom van ( jó nagy ) meg amúgy is ki hisz már a képeknek amikor még a kenyeret is photoshop-olják a Tesco katalógusokban.

Hamarosan jelentkezem , mert egy csomó minden van amit le akarok írni nektek, és új kúrába kezdek, még nem döntöttem el mivel.

 

 

 

 

 

 

 

2012 Április 5 tapasztalatok Reductil, Adipex,Slim Trim ,Sibutramine

12

Szóval túl vagyok a

Reductil, ( 10, 20 mg )

Adipex,

Slim Trim (20 mg)

Sibutramine (20 mg) Genesis kúrán.

Reductil, hát igen ő volt az első, rosszul aludtam tőle , és elég depis voltam. Rendesen fogyasztott, de nagyon drága volt.  A 10 mg - nekem semmi. Jobb is hogy kivolnták.

Adipex, nos abszolute semmi , mindha nem is szettem volna be semmit , nem is értem. Lehet hogy gagyit sikerült vásárolnom. Elvesztegetett idő , és pénz volt...

Slim Trim (20 mg)    1 db reggel, végignyomod az egész napot, evés nélkül! viszont inni sokat kell mert vattát köpök tőle. Aránylag jól tudok aludni is. Egy marék túró, vagy egy zsömle elég egész napra, csak azért kell enni hogy össze ne ess. Ha jó embertől veszed nem is drága , viszont bizonytalan a beszerzése, vagy van , vagy nincs. Mostanra gyakorlatilag lehetetlen beszerezni. A Reductil sorsára jutott.

Sibutramine (20 mg)  Slim Trim hiányában, kellett valami más. Ezt ajánlották. Az Ára kiváló ! 10 000 ft / 100 db ( háromhavi adag!) Svájci gyártású, Genesis.  Korrekt hologrammos csomagolás. Én gyengébbnek éreztem mint a Slim Trim-nél  , 20 mg / tabletta,de valahogy nem éreztem. Jól aludtam, nem itatott annyira. Néha csináltam 1,5 tablettás hetet . ( 1 helyett 1,5 vettem be reggelente , ez törhető tabletta , nem kapszula)  Azt már éreztem. 1 Slim Trim kb- 1,5 szem Sibutramine . Megbízható, kevés mellékhatás.  Viszont az ára, és a gyártója verhetetlen.

Összegezve első a Slim Trim (indiai ) láthatod a képeket is feltöltve. Legalább ittam , és fogytam de rendesen. Mivel kapszula nem tudod változtatni az adagokat. Sajnos beszerezhetetlen.

Második a Sibutramine. (már csak az üres dobozról , üvegről tudok feltölteni képeket, mert bezabáltam : )))

Adipexet, Reductilt nem ajánlom senkinek.

Hiába írják mindenhol hogy ugyanaz a hatóanyaga mit a reductilnak, - 20 mg sibutramine-  ennek ellenére mindeggyik tök más.

Valószinűleg mindekinél más lenne a sorrend, kinek mi jön be.

Nem árt óvatosnak lenni. ( pl. fele akkora adagokkal kezdeni, ja és minimum egy embert beavatni hogy mit szedünk, vész esetére!

Akit érdekel a Sibutramine írjon a harcom.blogger@gmail.com

EGY ÉV 2012 MÁRCIUS 30 - 62 azaz HATVANKÉT kiló vagyok !

0

Hihetetlen de eltelt kereken egy év!

Azóta nem írtam, sőt be sem léptem.

Most megdöbbentem azon hogy még mindíg milyen sokan olvastok.

Kicsit szégyellem magam, miattatok.

Na a rövid tények:

ELÉRTEM AMIT AKARTAM!

76,5 kg indultam (170 cm )

most 62 kiló vagyok,  HATVANKÉT KILÓ! (már vagy 3 hónapja)

Volt egy durva időszak amikor 61 kiló alá mentem, de a családom kiakadt és  állandóan ez volt a témama mennyit fogytam stb....

Nos, most kiválóan érzem magam , már jó barna is vagyok szolizok hetente 1x kb. február óta, várom a bikiniszezont!

Megvolt a főpróba is, aqua-world, büszkén vonultam , és hát megbámultak a pasik, na meg a nők is.

Méreteim : mell 90 cm, derék 62 (!) cm , csipő 98 cm.

Viszont a mellem , szó mint szó leeresztett, egy jó nyakbakötős, kibélelt, push-up bikinifelső csodákraképes, de én tudom mi van alatta.

Új projektem egy mellműtét lesz ,  már nézegetem a képeket , csak az a piszkos anyagiak....

36 vagyok és bombanőleszek!

 

Legközelebb megírom hogyan sikerült 76,5- 62 kilórsra fogynom.